Címlap

Palotás Csilla

Palotás Csilla
kuratóriumi tag

Miután hosszú évekig pedagógusként tevékenykedtem, be kellett magamnak ismernem, hogy maga az ember jobban érdekel, mint a tantárgy, amelyet tanítottam.
Ekkor határoztam el, hogy elvégzem a Semmelweis Egyetem másoddiplomás mentálhigiénés képzését, amely során sokat megtudtam önmagamról, a lelki egészséget erősítő és veszélyeztető tényezőkről, a segítés lehetséges eszközeiről, és elindultam azon az úton, ahol az évek során hivatásos segítővé értem.
A képzés során megerősödött az a meggyőződésem, hogy mennyire mélyek a származási családunkhoz kapcsolódó gyökereink, és mennyire meghatározó testi-lelki egészségünk szempontjából az a közeg, amelyben élünk, a párkapcsolatunk, a családunk.
Azért, hogy ezek működését jobban értsem, hogy segíteni tudjak az egyén kapcsolati konfliktusainak rendezésében, elvégeztem a Magyar Családterápiás Egyesület családterápiás képzését.
Jelenleg ifjúságvédelemmel foglalkozom, ahol egyéni és csoport keretek között serdülőknek segítek mentális, szociális, iskolai és kapcsolati problémák megoldásában, illetve pár- és családkonzultációt folytatok egy családsegítő intézményben.

Szakmai önéletrajz »